Habszódia stílusban

Balla Katalin: Karácsony Angyala

Feri Bácsi még soha nem ment haza este 10 há előtt a Kocsmából.
Ott ő Biliárd-ozni szokott, mely mellé egy kis Fröccsöt elfogyasztott. Azért tette ezt, mert egyedül élt a környéken, amelyet nem szeretett. De ő nem volt alkoholista, azt gyakran kihangsúlyozta.
– Csak a magány ellenére megyek a Kocsmába. Egész este el vagyok egy kis Fröccsel.–
Szokta mondani Kati Szomszéd Asszonynak, aki őt megszokta kérdezni az életmenete felől. Egyébként Asztmás volt, dacára igenis olcsót cigarettázott.
Ezen a December-i estén, pedig még fél 10 há sem volt, és már ott állt a Kocsma ajtajában indulásra készen, amit a felvett felöltő kabátja is jól mutatott és a cigarettát éppen eldobta.
Feri Bácsi észrevette Katit 3 szatyorral közeledve a „Spár” felől, melyek dugig voltak dolgokkal és alig bírta.
– Jó estét Katika! Jól áll a Kedves ruhája!-
Mondta „évődően” Feri Bácsi jól emlékezve régóta, hogy mi Kell a nőnek.
– Jó estét, Feri Bácsi! Hát „hogy ’s mint? ” –
Válaszolta méltó módon Kati, melyet Feri Bácsi elvárt tőle.
Igy aztán egymással „mendegéltek” hazafelé, ami közel levő társas Ház volt, szóba „elegyedve”.
– Képzelje el Katika egyedül leszek Karácsonykor, aminek Biliárd-al kihúzom a mérges fogát. Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon!-
Feri Bácsi fia Feleségére gondolt ezzel a „népies” kiszólással, kettő volt neki, az egyikre „Speciel”. Amerikában van Férjével, tánciskolájuk van és kisportolt.
– Az apja befizette őket Karib Tenger-i hajóútra, gyerekestül. Nem zavarom, telefonon sem ami nagyon drága, ne mondja az Unokám, hogy átkozottak Ősapáink. Ez az egyetlen elfogadó okom. –
Fejezte be szomorú történetét Feri Bácsi, mely alatt haza is értek.
– Tudja, hogy van ez, Feri Bácsi, „Karib Tenger tűneménye, a neved is belém égett”.-
Mondta mosolyogva Kati, amivel megnyugodott az idős ember.
(Keserű hab a szódián )
Egyikük sem gondolta, hogy ez az utolsó beszélgetésük az élet Oldalán.
Feri Bácsi salynos mikor a Rendőrség kinyitotta Karácsony után már három napja „átkelt” a Rubicum-on.

Papp Csilla: Krémes a jégen

Az éjszakai fagy dermedt ökle minden kétséget kizáróan „lesúlytott” a piac előtti járdaszakasz sótlan betonrétegére. Addig csoszog ez a kis „Mimóza” selyemsonka vastagságú klumpájában a jeges tükörként csillogó járdán, amíg el nem törik, rágcsálta a kovászos uborka „csücskét” hahotázva harcsabajszával Körmendy Géza nyugalmazott „jóhúsban” talált hentes, a másik lába is. De Mimót, nem szomorú fűzfából faragták ám, az évek során megfáradt testét, gipszbe bújtatott nagy „lábújját” fájlalva húzta-vonta a maszatos kirakatüveg felé, botjára csak ímmel-ámmal támaszkodhatott, jelesül, hogy a jeges beton nem „kultiválja”a gumivéggel gyéren ellátott „viharvert” gyógyászati segédeszközöket, amely üveg mögött ott lebegett a krémesek „csiklandós” ízvilága, már-már gyógyírként regenerálva az érintett megborult, bár rendszerint köteleket megszégyenítő vastagságú „sokatpróbált” idegrendszerét.
A „jóhúsú” hentes pillái alól kikémlelve rohant, már amennyire felvizesedett lábai engedték, a csarnok elé, hogy segítő keze özv. Karnyó Mátyásné, született Kredenc Mimó segedelmére siessen mire a piac előtt játszódó gyereksereg örömbeni nevetése közepette alig tagadhatóan az illető hölgy megcsúszott a jégvirágba fagyott járda jegén.
Talajvesztés előtti utolsó pillanatban, a krémesek színpompás „orgiájának” egetrengető illata még egyszer átnyargalt zabolázatlan vadlóként gondolatai rengetegén. Azonban a „jóhúsban” lévő testhez tartozó kisportolt csukló megálljt parancsolt az évek számából kifolyólag amortizáció irányába kérlelhetetlenül száguldó elgyengült, az ég felé kalimpáló végtagoknak, ismét kerékvágásba billentve az érintett özvegyet. A gipszrétegbe vont bütykös „nagylábújj” éles koppanása a jeges járdaköveken szelíd dallamként süvített kánont a harcsabajusz alatt „somolygó” hentes súlyos lépteivel, amint „kart karöltve” suhantak sebesen a fényárban úszó krémesek kirakata felé.