A magyarok imádnak ajándékot kapni, igen, ennél már csak egy jobb van, a meghívás, étterembe is, de még inkább házhoz, bolgár konyak, nyugati whisky, házi szilvórium, Marlboro, kezdőknek esetleg Wiener Kaffee, szocialista hagyomány, és hát a kaja, legyen miről szakérteni, a tízmillió gasztrokritikus országa, házi húsleves, zúza és zeller, halászlé, bajai vs. szögedi, pörkölt, töltött káposzta, Anna néni mesélte egyszer, hogy viccből megpróbált nem vecsési savanyúságot venni a Csarnokban, de egy eladónak se volt elég vér a pucájában, hogy bevallja a hamis cégtáblát, sütikék is persze, de a lényeg, hogy gürcöljön a feleség, azt kell lássa a vendég, és a non plus ultra természetesen, ha a vendéglátó férfi maga főz, lásd fent halászlé, pörkölt, belepof, macskapöcse paprika, szóval mindig tanított minderre a fater, de ott Szoboszlón láttam is, és megértettem örökre, Gyula bácsi egy hétig készült a slambucfőzésre, majd a hétvégén, majd a hétvégén a vityillóban, hálós atléta és pongyola, bőven megereszkedett has és felkar, a szocializmus emberarcai, bogrács a lapostetőn, a fater csak pislogott, krumplistészta, bazmeg, morogta még hetekig, hát amikor én odalökök egy jó flekkent, hol van ez ahhoz, nem értette ő sem, csak megtanulta a dolgok rendjét, de idegen maradt neki ez a felfogás mindörökre, mint nekem ez a fajta törzsfőnök-hétvége, jut eszembe, nyugdíjasként előbb visszament dolgozni, majd gépműhelyt rendezett be.
(Blága Sándor, könyvrészlet)